1919. január 8-a
Az Erdélyt-járók sok fontos
magyar dátummal találkoznak kirándulásaik alkalmával.
Járják/járjuk Erdélyt, mert megtanultuk Dobszay
László, egyetemi tanár figyelmezetetésébõl:
„Erdélyre
úgy tekintünk, mint jobbik magunkra, kincseink õrzõjére,
többé-kevésbé tiszta forrásra.”
E címben szereplõ dátum egyike a fontosabbaknak:
1919.január 8-a.
Megelõzi azonban ezt három másik.
Az egyik: 1918. dec. 1-je, mikor Gyulafehérvárra sok tízezer
románt szállított ingyen az akkor még magyar
államvasutak, hogy „eldöntsék” Erdélynek Romániába
való „bekebelezését”. Ezt a gyûlést akkor
igyekeztek jól láttatni az „illetékesek” az antant
ellenõrzõ tisztjeivel. – A másik dátum: 1918.
dec. 22-e, mikor Kolozsvár fõterén sok tízezer
magyar – 26 vármegye nevében –tiltakozott a gyulafehérvári
„döntés” ellen. Ezt azonban már nem láttatták
az „illetékesek” az antant tisztjeivel, mintha semmi sem történt
volna akkor Erdélyben a „döntés” ellen. A gyûlés
fõszónoka Apáthy István egyetemi tanár
volt, Kelet-Magyarország kormánybiztosa, akit ezért
a szónoklatáért alig egy hónap múlva
a román hatóságok letartóztattak.
A harmadik: 1918. dec. 24-e, a román királyi csapatok
bevonulása Kolozsvárra.
Következett 1919. jan. 8-a. Az erdélyi szászok Medgyesen
gyûltek össze, hogy – mint a mérleg nyelve – támogassák
a gyulafehérvári „döntést”. („Kényszerûen
tudomásul veszik a katonai-hatalmi erõviszonyokat, másrészt
egy nemzetiségi autonómia reményében támogatják
Erdély Romániához való csatlakozását”
– írja Eördögh István
Erdély román
megszállása
c., 2000-ben megjelent könyvében.)
Hogy ott Medgyesen akkor mi történt, álljon itt
az 1980-as évtized közepérõl egy búcsúzkodás
részlete. Madler Péter, medgyesi evangélikus esperes,
összehívta barátait búcsúvacsorára.
(Engedélyt kapott ugyanis a Ceauºescu-rezsimtõl, hogy
Nyugat-Németországba távozzék.) Pohárköszöntõre
állt föl és ezt mondta: „1919. január 8-án,
itt Medgyesen a szászok gyûlése megszavazta: Most pedig
levetjük a 700 éves magyar rabszolgaságot és
fölvesszük a bukaresti szabadságot!” – Itt rövid
szünetet tartott a búcsúzó szónok, majd
határozottan kijelentette: „Ezt nekünk a magyarok soha meg
nem bocsátják!” – És még hozzátette:
„A magyaroknak – igazuk van!”
Attól tudom ezt, aki fültanúja volt ennek a búcsúbeszédnek!
Nem telt el utána öt esztendõ,
és a C.-rezsim bukását követõ négy
hónap alatt – 1990. május 1-jéig – a 12000 medgyesi
szászból csak 800 maradt otthon „a bukaresti szabadságban”.
A többiek sietve kimenekültek Németországba, ahonnan
700 éve jöttek.
Mondják, hogy azóta a Németországba
sietõ több mint 11000 szász odakint nyilvánosan
bocsánatot kért a magyaroktól – 1919. jan. 8-a miatt!
Ez utólag is szép volt tõlük!
Jáki Sándor Teodóz